A Perkunas expedíció - részlet Az Álomdémon 3. részéből

Már említettem, hogy Perkunas eltűnt az második rész végén. Nagyjából a harmadik rész közepén az expedíció rátalál, de arra is rájönnek, hogy hazavinni nem lesz túl egyszerű, úgymond csöbörből vödörbe kerültek. 
A regény még mindig íródik, ezért csak apránként közlök részleteket. Nehogy a végén a kifejlettől én lepődjek meg a legjobban :) 
Csak hülyülök. Már tudom, hogy fog végződni, csak nem akarom elárulni...

"A lény előjött, hogy megmutassa magát. Előbb a lába mutatkozott meg, meztelen, fehér csuhával takart lába, majd a homályból előlépett magas, délceg alakja, meglebbent hosszú, egyenesszálú fekete haja, és megláttuk apró fekete szemeit.

   –  Perkunas! – sóhajtott fel Gabija, és rögtön leeresztette a kardját. Gabis és a lovagjai tisztelettudóan térdre borultak.

Igen, ő volt. Valamiféle fehér leplet viselt, de kétségtelenül Perkunas volt. Végignézett rajtunk azzal a szigorú, komor ábrázatával, és anélkül, hogy bármi érzelmet is leolvashattunk volna róla, lágyan megszólított minket.

   –  Ti hogy kerültök ide?

   –  Hé, Perkunas – intettem felé én is megkönnyebbülve. – Megismersz minket?

   –  Hogyne ismernélek – jött a felelt. – Nektek gyújtottuk a tüzet éjjel, hogy idetaláljatok.

Gabija ekkor a lovaghoz ugrott, csillogó szemmel végignézett rajta, majd kislányosan elérzékenyülve egyszerűen átölelte a nyakát. Perkunas kissé megtántorodott. Teljesen váratlanul érte a hercegnő bizalmas közeledése, de nem bánta egyáltalán.

   –  Nem hittem, hogy valaha még viszontlátlak, kis Gabija – mondta kedves hangon.

Gabija elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy alaposan megvizsgálhassa a férfi arcát, és megtapogathassa a vállait.

   –  Mi történt veled? Jól vagy? Annyira aggódtam miattad!

Perkunas ismét komoly lett, lefogta Gabija simogató kezeit, és lágyan eltolta magától.

   –  Nem lenne szabad itt lennetek – mondta egyszerűen.

   –  Évek óta keresünk – folytatta Gabija. – Azért jöttünk, mert most már biztonságos hazatérned, már nem üldöznek. Az országban béke van… Te jó ég, annyi mindent szeretnék elmesélni neked!

   –  Gabija! – csitította a lányt Perkunas. – Átvágtatok a Kopár Vidéken, hogy megtaláljatok?

   –  Igen!

   –  Dacolva minden veszéllyel, ami az úton várt rátok?

   –  Igen. Pand-weve, Gabis és még sokan mások mind itt vanak, hogy hazavigyünk téged.

Perkunasnak örülnie kellett volna, de nehezen mutatta ki. Megkerülte Gabiját, végignézett rajtam, mintha azon töprengene, csak rémképek vagyunk-e a fejében, majd a Fekete Lovagokhoz lépett.

   –  Álljatok fel! – intett nekik, és a lovagok engedelmeskedtek. – Messze eljöttetek az otthonotoktól. Tiszteretleméltó, de ugyanakkor őrültség!

   –  Forrásföld visszavár téged, uram – mondta Gabis. – Az új királynő, Ausra egyesítette a két királyságot, és a legfőbb tanácsadójának nevezte ki Gabija hercegnőt. Már senki nem üldöz téged, sőt a királynő vezekelni szeretne elődei bűnei miatt, akik száműztek.

   –  Vezekelni? – Perkunas úgy tett, mintha nem értené ezt a szót.

   –  A bátyja, Patolius herceg az életét vesztette, mikor a felkutatásodra indult – vettem át a szót én is. – Már így is túl nagy áldozatokat követelt, hogy…

   –  Áldozatokat? – szólt közbe Perkunas elkomorult tekintettel. – Az a herceg szerencsés volt, hogy azelőtt halt meg, hogy erre a földre lépett volna!

Mindannyian elnémultunk ezt hallva. Már eleve volt bennünk egy kis para emiatt az elvarázsolt hely miatt, de most kezdett minden véres valósággá válni.

   –  Az önfeláldozásotoknak, hogy értem jöttetek, nem lesz meg a jutalma – folytatta Perkunas kíméletlenül. – Szaireng Torumból nincs visszatérés. Ez egy csapda.

    Fejen ütöttek minket ezek a szavak, de azért láttam Perkunas tekintetében a féltést és a szeretetet. Azért volt kemény velünk, mert mindannyiunkat kedvelt. Most kénytelen volt szembenézni azzal, hogy nemcsak ő senyved el itt ítéletnapig, hanem vele együtt mi is! "