Now you see me

Now you see me

It felt like we span around at least three times. In fact, it was just one spin: first a lorry pushed us from the back then a Land Rover hit us on the side.

Looking at my phone on my lap the crazy spinning didn’t let me move, it sqeezed my body into my seat. When we stopped and I finally looked up I realized we are facing the traffic and cars stopping and lining up just in front of us.

„What the heck just happened?” I ask because I have no idea how we got there.

„Someone hit us” Peter says. „Are you ok?”

I look at him just to see a torn airbag on his side. We’ve been hit. But by what?

My heart starts racing as I can’t take my eyes off the traffic. Why are they in front of us? It’s wrong, it’s a bloody motorway!

My phone. With little shaking hands I look at my phone.

“Dad, I need to call you back” I say and try to sound calm. “It’s ok, I call you back later.”

Did my dad hear the crash as we were talking? I don’t have time to think of that now. We need to get out of the car immediately. People come to help us but Peter’s door is so badly damaged that they can’t open it. I cannot open my door either because of the barrier. I still can’t believe we are standing in the middle of a 6-lane motorway!

Peter climbs to the backseat to check if the dogs are ok. I roll down the window and climb out of the car. The traffic slowed down but it’s still very dangerous to walk on the motorway. Anyway, I need to see what happened. The driver’s side of the car is almost completely ruined, no wonder no one could open the door.

“What the fuck happened?” that’s all I can say.

“It was a lorry right behind you” says someone but the people look puzzled as well. “And for some reason the Land Rover hit you and you skidded in front of us.”

“Where is he? Didn’t he see us?” I turn around angrily.

I see the lorry and the Land Rover in the distance, they pulled over but they are very far. I’m so angry that I could break something. They almost killed us! Who’s fault is that? Which one of them is guilty?

Then I discover a man on the side of the road. Looks like an old lorry driver, he must have been quickly running back to the scene to see how we look like. The traffic hasn’t stop yet, it would be a suicide for me to run to him. I wanna question him: didn’t you see us?

I don’t need to go there. He is about 10-15 meters away but I see his face. He’s totally white and looking at our smashed car in horror. At the moment he can have no idea who is still in the car and in what state. He can have no idea if he killed someone or not.

I keep staring at him cause I cannot do more. I want him to see my anger and my vulnerability. Here I am, now you can see what you’ve done.

Now you see me.

Miért nem működhet a Trónok harca a mai modern korban?

Miért nem működhet a Trónok Harca a mai modern korban?

Ser Jorah unott arccal támaszkodott az asztalra, miközben ujjai dallamtalan ütemet doboltak az asztalon. Valójában nem szórakozottságában dobolt, hanem Lord Varys idegesítő hümmögéséről próbálta elterelni a figyelmét.

-          Kérlek, Lord Varys! – szólt bele hirtelen a teremben uralkodó csendbe.

A tanácsos rögvest kizökkent a mantra mormolásából, így elhallgatott, és letette a rózsafüzérét az ölébe. Bosszankodva felsóhajtott, de mielőtt még megszólalhatott volna, Ser Jorah modortalanul a szavába vágott.

-          Koncentrálhatnánk a feladatunkra?

-        Hogyne! – felelt Lord Varys epésen. – Mihelyst összegyűlik a „tanács” már „tanácskozhatunk” is.

Ser Jorah pontosan tudta, mire célzott a narancssárga tógás tanácsos. A székekkel telezsúfolt irodahelyiségben egyelőre rajtuk kívül csak Szürke Féreg és Missandei voltak jelen egymás mellett ülve a második sor szélén. Bár ők mindig együtt voltak.

A falon csak az óra kattogása jelezte, hogy múlik az idő, ebbe a mélységes csendbe rontott be Tyrion. A törpe haja összekócolódott az utazástól, arcát düh és kimerültség festette vörösre.

-          Ez hallatlan! – kezdte rögtön, ahogy belépett az irodába. – Ez a sok lépcső!

-          Elnézést kérek a kényelmetlenségedért! – hajolt meg illedelmesen Varys.

-          Ennyi lépcsőt megmászni csak azért, hogy egy alagsorban találjam magam!

-        Nos, igen – köszörülte meg a torkát Ser Jorah. – Itt volt a legolcsóbb a terembérlés. Ez mégis csak a City!

-        Simán beülhettünk volna egy kocsmába is! – elégedetlenkedett tovább Tyrion, mire Lord Varys figyelmeztetőleg felemelte az ujját.

-          Csakhogy mi egy földalatti csoportosulás vagyunk. Kerülnünk kell a feltűnést.

-        Földalatti – ismételte a szót Tyrion kelletlenül, és miközben megigazította magán a zakóját, ismét csak elővette a felháborodás. – Azt ígértem, gond nélkül bejuttatlak titeket a fővárosba, így lett. Nem voltak kapuk és őrök, így lett. De az kinek a kibaszott ötlete volt, hogy nem lehet éles tárgyakat felvinni a repülőgépre?! Elvették tőlem a Királynő Segítője kitűzőmet, és ki kellett dobnom egy kukába!

Tyrion elvárta volna, hogy társai szimpátiát mutatva felsóhajtanak, de csak hümmögtek.

-        Sok idő eltelt, míg utoljára itt jártál – magyarázta Ser Jorah. – Senki nem hord fegyvert.

Tyrion döbbenten nézett Szürke Féregre.

-          Én is otthon hagytam a lándzsámat – mondta a harcos röviden.

-          És a sereg? – értetlenkedett Tyrion. – Hová rejtettél nyolcezer embert?

-          A városban lebzselnek turistának álcázva magukat.

-          És a dothrakik?

-          Ős is beolvadtak, ne izgulj!

-          Mégis hogy? Boltot nyitottak?

-          Nem. Taxit vezetnek.

Tyriont még jobban kimerítette ez a beszélgetés, ezért inkább leült az első sor egyik székére.

-        A fegyverekkel vívott harc sosem vezet eredményre – mondta most Lord Varys békésen mosolyogva ültében.

-        Lefogadom, ezt is a Buddha nevű főveréb tanította neked.

Lord Varys megbocsájtóan elmosolyodott, és tógája redőibe rejtette a kezeit.

-        Én már nem foglalkozom háborúkkal és ármánykodással – mondta béketűrő hangon. – Az én utam a szeretet és az adakozás.

Tyrion végignézett a többieken, és mindenkinek az arcáról azt olvasta le, amit ő maga is gondolt ebben a percben.

-        Halljam, mi hír Havas Jonról? Már itt kellene lennie – kérdezte, mikor megnyugodott.

-        Havas Jon úton van – jelentette Ser Jorah. – De váratlan fennakadással kellett szembenéznie: több óra várakozás van az M25-ös körgyűrűn.

-        Tudhattam volna! – sóhajtott fel Tyrion. – És mi akarunk háborút szervezni? Mi van az írekkel?

-        A Greyjoyok lemondták. Valami vita egy unokatestvértalálkozón. Páran kórházban kötöttek ki.

-        A spanyolok?

-        Ellaria úrnő még nem jelzett vissza, pedig számtalan email emlékeztetőt küldtem neki, és a facebookon is ráírtam. Gyanítom, hogy rájuk sem számíthatunk.

Mielőtt még valaki megjegyzést fűzhetett volna az elhangzottakhoz, egy titkár nyitott ajtót, és egy telefont még mindig a fülén tartva benézett.

-          Ser Jorah! Szörnyű hírek! Daenerys királynő halott!

Mindenki felpattant, és egyszerre fordultak a titkár felé riadt tekintetekkel.

-        A Királyi Légierő – magyarázta a titkár. – A légvédelmi vadászgépek egyszerűen kilőtték őt és a sárkányait!

A hirtelen beállt csend az előbbinél is tapinthatóbb volt. A titkár részvétteljesen kiment, és visszacsukta az ajtót a gyűlésre.

-          Akkor vége hát – zökkent le Lord Varys könnyes szemmel a székére.

-        Azt nem hagyom – motyogta Tyrion. – Lennie kell valami… Az emlékére… A fenébe, nem tudok így gondolkodni! Adnak itt bort?

Ser Jorah megrázta lehorgasztott fejét.

-          Csak kávét.

Tyrion már indult volna az ajtó felé, de most megtorpant, és olyan tekintettel fordult vissza, mint aki csak most kezdi felfogni, hogy nemcsak a királynőjük halott, nemcsak a hadjárat rekedt meg, de az egész élete fenekestül felfordult.

-          Kávét???