Egypercesek - Moziba járni élvezet

MOZIBA JÁRNI ÉLVEZET

Barátnőmmel a nyári hőség elől menekülünk a moziba. A jegy a sor közepére szól, de csak négyen ülnek a sorban – éppen a helyünk két oldalán. Azt javaslom, hogy ne préselődjünk be közéjük, mellőlük is jól látjuk a vászont. Kényelmesen letelepszünk. Csend van, alig vannak, és előttünk tíz sor üres.

Két percig se tart az örömünk, megjelenik egy nő két pattogatott kukoricát zabáló gyerekkel, és kissé zavartan, de erősen néz minket. Fejlett problémamegoldó készséggel kitaláljuk, hogy nagy lazaságunkban arra a helyre ültünk, ahová az ő jegyük szól. Meg is szólít minket, csak óvatosan, nem tudhatja, nem fogunk-e balhézni, és már mutatná is a jegyét: övéké a 10. sor 8, 9, 10-es széke. Az övék, csak így. Egy-két másodpercet várok, hátha észreveszi, hogy a mögöttünk lévő sorban senki nem ül. Nem veszi észre, ezért szedelőzködünk barátnőmmel, irány előrébb egy üres sor. Mindegy, itt is jó.

Még a filmkezdés előtt jön egy kisfiú, megáll mellettünk, és szúrós szemekkel nézi a jegyét. Tudjuk, pakolunk össze megint, és két székkel arrébb megyünk. Inkább hárommal, hogy legyen helye szegénynek. Végre elkezdődik a film, és végre mindenki kényelmesen szürcsölheti az ötliteres kóláját. Boldog békesség! És még mondják, hogy nem teszek semmit az emberiség érdekében?!

Egypercesek - Ülésrend

ÜLÉSREND

Tömeg a buszon, fülledt nyári koradélután. Ez egy kis busz, jól be lehet látni, hogy az éppen felszálló tíz-tizenkét ember már nem tud leülni, a botra támaszkodó bácsi kétségbeesetten néz körbe, a húszévkörüli babakocsis anyuka is állni kényszerül. Feszültség a levegőben.

A fiatal anyuka elégedetlenked körbenéz, és hirtelen odaszól egy férfinek, hogy engedje már leülni szegény öreget. A férfi épp a telefonból néz fel, gőze se volt, hogy sokan lettünk, az öreg szabadkozik, hogy miatta nem kell.

-   Felállna, kérem! – emeli fel a hangját a lány egy katonatiszt tekintélyével, mire a férfi sűrű bocsánatkérések között felpattan.

Az öreg végre leül, de a lány nem nyugszik meg, egy másik nőt is felállít találomra, hogy egy néni is le tudjon ülni. Az emberek egy szó nélkül engedelmeskednek, bár senkinek fogalma sincs, ki az a lány.

A lány elégedetten áll a busz közepén, de közben olyan képet vág, mintha a sok hülye most nagyon felidegesítette volna. Körbenéz hátul is. Ajaj, érzem a vesztem, hogy nekem is mindjárt szednem kell a sátorfámat. Szerencsére belül ülök az ablaknál, és a folyosón is állnak, nem lehet baj.

És most, megérzem a parancsoló tekintetét rajtam, ahogy fölényesen végigmér, eldönti, hogy én állóképes utas vagyok, más pedig nem... de nem szól.

A busz szuszog, a forgalom dübörög, úgysem hallanám. Főleg, mert fülhallgatóval a fülemben nézek épp kifelé. Miközben alig birom magamban tartani a mosolyomat. Én megúsztam.

Egypercesek - A busz filozófiája

A BUSZ FILOZÓFIÁJA

Lekésni az utolsó buszt olyan, mint szomjan halni a sivatagban. Kész, vége, nincs tovább. Megszűnsz létezni, a kezdeti döbbenet érzését átveszi a harag, majd valami mély szomorúság. Elveszni a világban a legborzasztóbb dolog.

Elérni az utolsó buszt egyenlő a feltámadással. Mégis van értelme élni, egyszeriben minden apró dolog új jelentőséget nyer, képes vagy folytatni. Kezedben a jeggyel az ég felé fordítod a tekintetedet: „Igen, és létezik könyörületesség a világban!” Megkönnyebbülten huppansz le egy ülésbe, és nevetve nézel a vicces integető fickóra, aki a buszod után rohan. 

Egypercesek - Egy jó szó

EGY JÓ SZÓ

Néha egy jó szó is elég, hogy feldobjunk egy beszélgetést, hogy oldjuk a feszültséget, feledtessük a bút, ami időnként a társaságunkra telepszik. Egy jó szó varázsszó, amely a lelkünkhöz szól, és ami az összetartozás érzését kelti.

Megnézem az időt a telefonomon, közben felbukkan a háttérkép, ami egy filctollal színezett képet ábrázol. A mellettem ülő idősebb férfi megpillantja, és késztetést érez arra, hogy megcsillogtassa az ezoteria terén szerzett csekély, ám annál jelentőségteljesebb tudását.

-          Mandela? – kérdezi magabiztosan.

-          Igen. Nelson – bólintok komolyan.

A többiek felnevetnek a beszélgetést hallva, feloldódnak, és egymást bátorítva további hülyeségekkel árasztják el a társaságot, ami mint egy lavina, megállás nélkül zúdul tovább.

Egy jó szó elhangzott. 

Egypercesek - Felnőtt barátnő

FELNŐTT BARÁTNŐ

Hetvenen akarnak felszállni a negyven férőhelyes buszra. Tülekedés, minden pénteken ez van. Kivételes szerencse, hogy összefutok egy régi jó barátommal, nagyon régen találkoztunk már, alig várom, hogy újra beszélgethessünk. Bármiről tudunk beszélni, régi iskolás sztorikról, csajos dolgokról, ő az, aki mellett nem unatkozik az ember egy hosszú út során.

Olyan ülésre huppanok, ami a többi utassal szemben van, de legalább egymás mellett vagyunk.

- Jó a suli? – kérdezem izgatottan.

- Egész jó – bólint.

Elgondolkodva hallgatom, egy pillanatra elkapom a tekintetét, úgy néz ki, még beszélni akar róla, de valaki hangosan köhint mellette, és elfelejti, mit akart.

Rázkódás, a következő megállóban még több ember nyomul fel.

- Mindig sokan vannak – bosszankodom.

Barátom helyesel, bár egy szót sem mond, ez csak amolyan udvarias válaszféleség. „Igen, hallom, hogy hozzám szóltál.”

Furcsán nézek magam elé. Teljesen más dolgok járnak a fejében. Azt hittem, hogy örül, hogy találkozik velem, de most egyáltalán nem érdeklem. Ha nem lenne itt ennyi ember, még dudorászna is.

Rosszul esik, ha mellőznek. Pláne egy gyerekkori barát, akivel annyi mindent átéltünk. Igaz, hogy kétfelé ágazott a sorsunk, de az nem lehet… az nem lehet, hogy nincs mondanivalónk egymás számára. Elkeserít, ahogy én sem bírom megszólítani. Mi történt?

Azon kapom magam, hogy három sorral előrébb engem néz egy srác, amint egy könnycseppet törlök le az arcomról. Nem ismer, de mosolyogni próbál, viccesen igyekszik elhúzódni egy női táska elől, és amint elmosolyodom, tekintete azt sugallja: „na látod, bármilyen nehéz helyzetben meg lehet találni azt, ami felvidít.”

Gyötrelmes egy óra után leszállva a buszról arcul csap a hideg. Ébredj, Kati! Minden elmúlik egyszer.