LÉPJ TOVÁBB!
Néha a pirosnál majdnem leléptem a
zebrára. Nem léteztek akadályok akkor, vakon mentem volna bele a világba. Ott
volt a túloldal, jól láttam, nem létezhettek korlátok, amik megakadályozhatták,
hogy odajussak.
Villámként
húztak el előttem az autók, a kezemmel akár meg is érinthettem volna őket.
Zzzvmm! Zzvm! Persze az egész látomásnak tűnt, valamiféle próbatételnek. Csak
egy lépés kellett volna, és lehet, az utolsó lépésem lett volna. Ha nem, és sértetlenül
átjutok az autók közt, értelmet nyer az életem, bebizonyosodik, hogy valaki
vigyáz rám. Hogy valakinek fontos vagyok.
Azt
hiszem, sosem voltam elég bátor. Aztán a lámpa zöldre váltott, és elindultak
mellőlem az emberek. Nehezen mozdult a lábam, hogy kövessem őket a szabad jelzésnél.
De magával vitt a sodrás, és a többiekkel együtt zsibbadt lábakkal
átgyalogoltam a szemben lévő oldalra.
