Itthon is dolgozom

Úgy tapasztalom, ez az otthon töltött kényszerpihenő sokakat megvisel. Mindannyian mások vagyunk, mindannyiunknak más céljai és értékrendjei vannak az életben. Nos, én örömmel kijelenthetem, hogy az én életemben nem hozott igazán nagy változásokat a "maradj otthon" kampány. Én egyébként is ahogy mondják, "otthonülő" típus vagyok. De az nem azt jelenti, hogy utálok emberek közt lenni, csupán annyira lekötöm magamat a saját társaságommal, hogy néha fel sem tűnik, hogy vége a napnak. Van egy kis kuckóm otthon, ez az én birodalmam, itt körbe veszem magamat mindenféle érdekes dologgal: gyöngyökkel, kristályokkal, varrnivaló tervekkel és persze az íráshoz szükséges vázlatokkal. Rengeteg regényötlet van még a fejemben, és nagyon vissza kell fognom magamat, hogy ne fogjak beléjük eszetlenül. Csak szépen sorjában, én így dolgozom.
Ezen a képen úgy látszik, mintha az álmosság ellen küzdenék, de valójában Az Álomdémon 4. részén dolgozom serényen. Már a 8. fejezetnél járok, ami elképesztően jó eredmény, mert ez azt jelenti, a háromnegyed része megvan. Itt kezd el működni a varázslat az írásban, mikor összeöntöm a megfelelő összetevőket: főszereplő, új és régi karakterek, konfliktusok, csaták, életfilózások, és egyszer csak az egész kezd formálódni, és kialakul belőle az, amit a legelején akartam, mielőtt még egy szót is beütöttem volna a szövegszerkesztőbe. Már csak arra kell ügyelnem, hogy bekövetkezzen az a végkifejlet, amit tervezek. Ez nagyon fontos, mert át fog ívelni egy másik projekbe, de erről majd később.
Szóval, itthon vagyok, és ha már nem kell bejárnom sehová, kihasználom az időt, hogy azzal foglalkozzak, ami igazán érdekel: történeteket alkossak azokból az elépesztő furcsaságokból, amik a fejemben nyüzsögnek :)
Znagykati

Megint egy részlet Az Álomdémon 4.-ből

"Legszívesebben elkáromkodtam volna magamat, amint megláttam a nyomozó asztalán a Bolsoj bár biztonsági kamerájának felvételeit. A nyomozó, aki Smith néven mutatkozott be, egyből a reakcióimat figyelte. Visszafogtam magamat, mégis kicsúszott egy bosszús sóhajtás a számon, ezért hátra dőltem a széken.

A nyomozó úgy tett, mintha ügyetlensége miatt terültek volna szét a fotók az akták tetején.

   –   Elnézést, ha untatom a részletekkel – mondta szarkasztikusan. – Csak a munkámat próbálom végezni.

   –   Megértem – mondtam.

A nyomozó leült velem szemben, majd néhány pillanatig csak nézett. Azt hitte, máris mindent tud. Én voltam a hülye, mert hamarabb elárultam magamat, minthogy a kérdéseit feltehette volna.

   –   Az október… – az aktákon ellenőrizte a pontos dátumot – huszadikai napról szeretnék kérdéseket feltenni, ha nem bánja. Hol tartózkodott akkor?

   –   Nem emlékszem – mondtam, és tényleg az volt a helyzet, hogy fogalmam sem volt, túl sok minden történt az utóbbi napokban. – Többnyire otthon.

   –   Az esti órákban is?

   –   Igen.

   –   Este tizenegy és éjfél között?

A plafonra néztem, mintha ott lenne a válasz.

   –   Otthon.

   –   Tudja igazolni valaki?

   –   Nem. Egyedül voltam.

   –   Kivel él együtt?

   –   Jelenleg egyedül.

   –   Barátnő? Lakótárs?

Nemet akartam mondani, de váratlanul hezitáltam. A nyomozó azonnal észrevette.

   –   A lakótársam kirándulni volt, két napja jött haza.

   –   Huszadikán még nem volt otthon?

   –   Nem.

   –   Ismeri a Bolsoj bárt?

Próbáltam természetes maradni, de azt hiszem, túlságosan is erőltettem. Ez a nyomozó minden rezdülésemből olvasott.

   –   Hallottam már róla.

   –   Honnan?

   –   Hát… zenészkörökből. Munkahelyről.

   –   Volt már a bárban?

Nem akartam hazudni. A nyomozó már úgyis tudta, mit fogok mondani.

   –   Voltam. Egyszer talán.

Smith nyomozó ekkor megfordította a fotókat, hogy én is jól láthassam őket.

   –   Ez az a hely? Felismeri? A biztonsági kamerás felvételek nem túl jók, de talán segít.

Egész jó képek voltak. Leginkább a helyiség középső részét mutatták, ahol egy csetepaté bontakozott ki. Na jó, mindegyik felvételen ott voltam, némelyiken elég felismerhető, mint amiket az újságban is közöltek.

Az asztalra könyököltem, és bólintottam.

   –   Igen. Ez a Bolsoj.

   –   Biztos benne? Elvégre csak egyszer járt ott.

   –   Erre a nagyimintás szőnyegre mindenképp emlékszem. Valahogy megragadt.

Mintha egy mosoly suhant volna a nyomozó arcára, de lehet, hogy csak képzelődtem.

   –   Felismer valakit a képen?

   –   Nem – dörzsöltem az államat.

   –   Nézze meg alaposan, a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú lehet.

Alaposan megnéztem azokat a képeket, ahol a szőnyegen vergődtem, majd a fekete fickó hátulról lefogott, majd azt, amin egy törött bútoralkatrészt tartottam a kezemben.

   –   Ez itt – mutattam egy jelentéktelen kis alakra. – Ez mintha Max Kristiansen lenne. A Western Star új cégvezetője.

A nyomozó nem ilyesmire számított, de elismerően billegette a fejét.

   –   Igen, ő az. Honnan ismeri?

   –   Én is a Western Starnak dolgozom. Pár napja tudtam meg, hogy Mr. Kristiansen vette át a vezetést.

   –   Igazán? – kérdezte Smith nyomozó, és lejegyezte a füzetébe, amit mondtam.

Hátra dőltem a széken.

   –   Segíthetek még valamiben, nyomozó?

   –   Mást nem ismer fel? Ezt az alakot itt? És ezt?

   –   Nem. Bár hasonlít rám… nem hinném, hogy én vagyok.

   –   Nem hinné?

   –   Nem én vagyok.

A nyomozó kifejezéstelen tekintettel nézett.

   –   Max Kristiansen, a bár tulajdonosa feljelentést tett ön ellen garázdaság miatt. Ő nyújtotta be ezeket a bizonyítékokat.

   –   Max? – kérdeztem értetlenül. – Miért tenne ilyet? Ő a főnököm.

   –   Szóval tagadja a vádakat?

   –   Persze.

   –   Tagadja, hogy ön szerepelne a fotókon, és hogy károkat okozott a tulajdonosnak?

   –   Én nem csináltam semmit.

   –   Megengedi, hogy ujjlenyomatmintákat vegyünk öntől?

Kissé meghökkentem. A nyomozó kíváncsian várta, hogy megtörök.

   –   Tényleg ilyen fontos néhány törött asztalláb?

   –   A feljelentést ki kell vizsgálnunk – szabadkozott a nyomozó.

   –   Oké, megengedem – egyeztem bele, bár kissé megizzasztott, hogy ezt mondtam.

   –   Mindjárt visszajövök – mondta a nyomozó, és összeszedte a fotókat, visszatette a mappába, és az egészet a hóna alá csapva kiment az ajtón.

   Magamra maradtam a szürkére festett helyiségben."