Kis Magyar Bestiárium 3.

3. A tiszai aligátor

A tiszai aligátor a gladiátorok rendjébe és a kondenzátorok családjába tartozik. Különös ismertetőjele, hogy csak a Tisza magyarországi szakaszán lehet rábukkanni, másfelé hiába is keresnénk. Az aligátor ronda és rosszindulatú állat, ezért nem is ajánlatos, hogy felkeressük.

A tiszai aligátorból eddig még egy példányt figyeltek meg – egy pillanatra, ezért azt feltételezik, hogy egy magányos egyedről van szó. Egyes kutatók feltételezik, hogy az állat közeli rokona a nílusi krokodilnak, talán egy hazánkba szakadt mellékága. Mindazonáltal nehéz elképzelni, hogy egy krokodil fogja magát, elhagyja kényelmes meleg nílusi otthonát, a Földközi-tengeren és a Boszporuszon keresztül felúszik a Fekete-tengerbe, onnan fel a Dunán, majd a Tiszában letelepszik, és családot alapít. Hogy a tudósok mire alapozzák e feltevésüket, rejtély.

Az aligátor visszataszító külsejű hüllő, szürkés zöld bőre van, kalapácsszerű feje, oldalt két kidülledő szemmel. A vízben úszva egy korhadt fatörzshöz hasonlít, de ebből kiindulva nem kell mindjárt azt hinni, hogy minden korhadt fatörzs egy-egy aligátor. Mellső lábaival ügyetlenül bánik, ezért a modora is rendkívül rossz, mivel étteremben nem tudja a kést és a villát használni, tehát evőeszközök nélkül eszik. Valami érzékenység mégis lapulhat benne, mert feljegyeztek egy esetet, miszerint az aligátor barátságot kötött egy kislánnyal. A kislány elmondása szerint a hüllő nagyon kedves volt, és folyton azt hajtogatta: „Haza.” Más legendák szerint az aligátor aligha lehet büszke nílusi rokonaira, mert krokodilbőr csizmát hord és kajmánbőrből készült pénztárcát.

A tiszai aligátor közismert féktelen étvágyáról, imádja a folyami halakat, békákat, vízimadarakat és egyéb folyópartra tévedt jószágokat. Egyik mértéktelen zabálását a közelmúltban rendezte, ami a néphagyományban a „2000-es tömeges tiszai halpusztulás” néven maradt fenn.