"– Tudod,
az ember felnő – mondta a professzor elmerengve – egyfajta relatív
biztonságban, hogy minden, amit lát, és amit meg tud fogni, valóság, és elég
ahhoz, hogy megértse a dolgokat. Aztán történik vele valami, aminek a hatására
minden megkérdőjeleződik... Amit a szemeiddel látsz, az a valóságnak csak a
fele, és... vannak dolgok, amiket nem is tudsz megérinteni, mégis léteznek,
márpedig így hogy alkoss képet a valóságról?
– Tudom
– mondta Vali, és barátságosan megfogta az apja kezét. – Én ebben élek
tizennégy éves korom óta.
– Mármint
honnan tudod, hogy eddig csak hazudtak neked, vagy most keveredtél hazugságba?
Vali most komollyá vált.
– Eddig
hazudtak neked – szögezte le. – De nem szándékosan. Azért, mert mindenki
hazugságban él, senki sem meri kinyitni a szemét, és ezt olyan könnyű
megszokni, hogy észre sem veszik, hogy valójában nem igaz. Az emberek
megszokták, hogy megmondják nekik, mi a véleményük, és elfeledték, hogyan kell
vállalni a sajátjukat.
A professzor
újra és újra meglepődött, amiért a saját lánya képes volt filozófiai
kérdésekben felvenni vele a versenyt.
– Ha
mindenkinek nyitva lenne a szeme, és képesek lennének átlátni más létsíkokba, a
múltba és a jövőbe, mindenki megőrülne.
– Nem
– mondta Vali. – Akkor az lenne a természetes.
– Az
őrület?
Vali ismét elmosolyodott.
– Ha a
szemük nyitva lenne, ugyanakkor a szívük is kinyílna.
– Őrület!
– suttogta a professzor ismét a távolba meredve.
– Honnan
tudod, hogy nem őrültek már most? – nevetett fel Vali. – Hiszen a valóságnak
csak egy kis szeletét látják, és azt hiszik, mindent tudnak."
No comments:
Post a Comment