CSÖKMŐI LÁNY
-
Nahát, megfázik a nevenapján – jegyzi meg az éjszakai portás, miután
bemutatkozom. Nedvesen szippantok a kollégium levegőjéből, majd elteszem a
zsebkendőmet.
- Csak hideg van – mentegetőzöm, de
már semmi nem mossa le rólam, hogy beteg vagyok.
Szocreál épület külső után
döbbenetesen szocreál belső fogad. Mintha időutazást tettem volna, csak a GAS
melegítős diákok látványa ráz fel az érzéki csalódásból. A portás
csigalassúsággal tölti ki a nyugtát, alaposan, nehogy rosszul írjon valamit.
Jobb lábamról a bal lábamra állok, unalmamban feltérképezem belátható környezetemet,
és megorrontom a kabátomból áradó cigarettaszagot is. Remek. Valószínűleg
mindenem füstszagú lett a kocsmában.
- Csökmő? Már jártam arra.
A portás nem valami mély meggyőződéssel
állítja ezt. Lerí róla, hogy halvány fogalma sincs a témáról, csak azért
mondja, hogy megnyugtassa ennek a kis falusi leánykának a lelkét. Próbál
rábeszélni arra, hogy mégis csak kerítsek elő egy diákigazolványt, mert akkor
nem kell áfát számolnia (az pedig 200 forint), olyat pedig nem tudok adni.
Furcsállja is magában: diáknak nézek ki, mégsem vagyok az, akkor meg mi a fenét
keresek itt, pláne egy istenháta mögötti faluból.
Már ketten állnak mellettem, mikor
elkészül a nyugtával, de nem tud visszaadni. A saját pénztárcáját szedi elő;
nekem mindegy, csak haladjunk.
- Csökmő az ott van Kismarja felé,
tudom, arra jártam a határ felé.
Majdnem. Nem megmondtam, hogy fogalma
sincs arról, hol van? Az 5-ös szobába vezet, a felirat szerint ez a „Fiú
betegelkülönítő”. Talán inkább fiúktól
elkülönítő, nem? Még felajánlja, hogy felébreszt, de mondom, hogy
felébresztem magam, látom rajta, hogy nem érti, hogy gondolom, de nem
magyarázom, húzok be, hogy lepakoljam a táskáimat.
No comments:
Post a Comment