Végre elkezdtem dolgozni Az Álomdémon harmadik részén, aminek A Perkunas expedíció lesz a címe. Nem kell izgulni, ebben még nem záródik le semmi, mert az események tovább gyűrűznek majd egy negyedik részben is. Arról egyelőre nem árulok el semmit, mert a történetek időnként még számomra is meglepő fordulatot vesznek. Más szóval én is ugyanúgy izgulok, mikor írom, mint mikor más olvassa, és ez tök jó :)
Ugye, a második rész ott fejeződött be, hogy Perkunast, a vámpír lovagot száműzték Forrásföld területéről. Perkunas nem veszett el, inkább azt mondanám, hogy olyan kedves szereplő számomra, hogy ideje valakinek megkeresnie. Előtte azonban Red élete bonyolódik egy kicsit, ahogy azt alább olvashatjuk:
"A két tag világos haját hosszú fazonban
hordta, és kedvelték a régimódi, 19. századi öltözködési stílust a kalappal és
a sétapálcával együtt, ami bohém művészfazonokká tette őket. Nem voltak azok.
Ezek ketten forrásföldi vámpírok voltak, akik már akkor kiszúrtak engem, mikor
beléptem a bárba.
– Mi a fene? – bukott ki belőlem,
ahogy őket néztem.
Akkor vettem észre, hogy közben Dave és
Joe sorakozott mellém, mert kíváncsiak voltak, mi kötötte le a figyelmemet.
Tekintetükből azt szűrtem le, hogy véletlenül forrásföldi nyelven szólalhattam
meg, pedig nekik fogalmuk sem volt, hogy más nyelveket is beszélek.
A sétapálcás vámpírok figyelmét is
felkeltettem, a hosszabb hajú sietve félretolta az egyik miniruhás lányt, hogy
jobban lásson.
– Segíthetek? – kérdezte, holott
pontosan tudta, kivel áll szemben. Mellesleg erős forrásföldi akcentusa volt,
nekem azonnal feltűnt.
– Megtudhatnám, kik vagytok? –
szegeztem neki nem túl kedves hangnemben.
– Ki kérdezi? – játszott velem a
hosszú hajú.
– Úgy tudtam, nektek itt semmi
keresnivalótok nincs.
Bizonyosan nem
tetszett nekik a közeledésem, mert mögöttünk három-négy másik vámpír tűnt fel
félkörben körülvéve minket. Végignéztem rajtuk, ők simán csak helyi vámpírok
voltak. Félelmetesek, de másabbak, mint a sétapálcások. Dave és Joe behúzott
nyakkal figyeltek.
– Gondot okoztunk talán? – kérdezte
a másik. Teste megfeszült, mintha egy jó kis balhét remélne.
– Ami azt illeti, igen – feleltem
arcátlanul.
A rövidebb hajú
felemelte a kezét, gondolom leintette a rámtörni készülő csicskáit. Egyik sem
jelentett problémát nekem. Sőt, közelebb léptem hozzájuk, hogy jobban
halljanak.
– Még nem tudom, hogy jutottatok
át, és mikor, de biztos vagyok benne, hogy a tilosban jártok.
– A tilosban? – kóstolgatott a
vámpír.
– Illegális bevándorlók lennénk? –
nevetett fel a másik is.
A fene, hogy mióta megláttam őket,
próbálom kideríteni, hogy is kerültek ide, de semmi támpontot nem találtam.
Mégis, kik ezek az alakok?"
