A történet szereplői egy megmagyarázhatatlan jelenséggel találják szemben magukat a lehető legképtelenebb helyzetben. Nem menekülhetnek.
Íme egy részlet abból, ahogy kibontakozik a cselekmény:
"Carol
és Dianne olyan feszülten figyelte, ahogy frissen megismert két barátjuk
eltűnik az alagút homályában, hogy valósággal felsikoltottak, mikor megcsördült
Carol telefonja.
Az anyja hívta, ezért a lány gyorsan
felvette.
– Carol, drágám,
minden rendben?
A lányok egymásra néztek, és Carol
megpróbálta lenyugtatni magát.
– Igen, anya, csak
beszorultunk a dugóba az aluljárónál.
– Figyelj csak! –
anyja mintha a szokásosnál is aggódóbban hangzott volna. – Szeretném, ha most
rögtön hazajönnétek.
A lányok újból egymásra néztek, most már
telve feszültséggel.
– Mi a baj? –
kérdezte Carol, és úgy tartotta a telefont, hogy a barátnője is hallja.
– Most nézem a
tévét. Itt... itt hihetetlen dolgokat mondanak. Mindent elözönlöttek...
– Anya, nyugodj
meg, így nem értek egy szót sem.
– Démonok
özönlötték el a várost, Carol, mindenütt ott vannak. Nem menjetek oda!
– Úgy érted,
feketék? Bandák? – kérdezte Carol óvatosan. Elvégre mit tudhat egy tanárnő a
bűnszervezetekről?
– Nem! –
háborodott fel kétségbeesetten a nő. – Démoni lények, Carol! Ez borzasztó!
Dianne a szájához kapta a kezét. De nem
attól, amit egy középkorú nő a tévében látott, hanem attól, hogy még több
lövést hallott az alagútból.
Carol idegesen nézett körbe-körbe.
– Anya, dugóban
vagyunk. Egy tapodtat sem tudunk mozdulni.
– Nézd, drágám, én
bezárkóztam. Szeretném, ha ti is elindulnátok visszafelé.
– Apát hívtad?
– Nem veszi fel.
Azt mondta, megbeszélése lesz.
Carol mélyet sóhajtott. Az anyja egyedül
volt otthon, és ők képtelenek voltak gyorsan megfordulni. Megmarkolta a
rajztokja pántját. Milyen hülye ötlet is volt bevinnie a rajzokat a városba!
Most minden olyan hülyének tűnik!
– Jól van –
válaszolta a telefonba. – Visszaindulunk. Valahogy megtaláljuk a módját."
No comments:
Post a Comment