Megint egy részlet Az Álomdémon 4.-ből

"Legszívesebben elkáromkodtam volna magamat, amint megláttam a nyomozó asztalán a Bolsoj bár biztonsági kamerájának felvételeit. A nyomozó, aki Smith néven mutatkozott be, egyből a reakcióimat figyelte. Visszafogtam magamat, mégis kicsúszott egy bosszús sóhajtás a számon, ezért hátra dőltem a széken.

A nyomozó úgy tett, mintha ügyetlensége miatt terültek volna szét a fotók az akták tetején.

   –   Elnézést, ha untatom a részletekkel – mondta szarkasztikusan. – Csak a munkámat próbálom végezni.

   –   Megértem – mondtam.

A nyomozó leült velem szemben, majd néhány pillanatig csak nézett. Azt hitte, máris mindent tud. Én voltam a hülye, mert hamarabb elárultam magamat, minthogy a kérdéseit feltehette volna.

   –   Az október… – az aktákon ellenőrizte a pontos dátumot – huszadikai napról szeretnék kérdéseket feltenni, ha nem bánja. Hol tartózkodott akkor?

   –   Nem emlékszem – mondtam, és tényleg az volt a helyzet, hogy fogalmam sem volt, túl sok minden történt az utóbbi napokban. – Többnyire otthon.

   –   Az esti órákban is?

   –   Igen.

   –   Este tizenegy és éjfél között?

A plafonra néztem, mintha ott lenne a válasz.

   –   Otthon.

   –   Tudja igazolni valaki?

   –   Nem. Egyedül voltam.

   –   Kivel él együtt?

   –   Jelenleg egyedül.

   –   Barátnő? Lakótárs?

Nemet akartam mondani, de váratlanul hezitáltam. A nyomozó azonnal észrevette.

   –   A lakótársam kirándulni volt, két napja jött haza.

   –   Huszadikán még nem volt otthon?

   –   Nem.

   –   Ismeri a Bolsoj bárt?

Próbáltam természetes maradni, de azt hiszem, túlságosan is erőltettem. Ez a nyomozó minden rezdülésemből olvasott.

   –   Hallottam már róla.

   –   Honnan?

   –   Hát… zenészkörökből. Munkahelyről.

   –   Volt már a bárban?

Nem akartam hazudni. A nyomozó már úgyis tudta, mit fogok mondani.

   –   Voltam. Egyszer talán.

Smith nyomozó ekkor megfordította a fotókat, hogy én is jól láthassam őket.

   –   Ez az a hely? Felismeri? A biztonsági kamerás felvételek nem túl jók, de talán segít.

Egész jó képek voltak. Leginkább a helyiség középső részét mutatták, ahol egy csetepaté bontakozott ki. Na jó, mindegyik felvételen ott voltam, némelyiken elég felismerhető, mint amiket az újságban is közöltek.

Az asztalra könyököltem, és bólintottam.

   –   Igen. Ez a Bolsoj.

   –   Biztos benne? Elvégre csak egyszer járt ott.

   –   Erre a nagyimintás szőnyegre mindenképp emlékszem. Valahogy megragadt.

Mintha egy mosoly suhant volna a nyomozó arcára, de lehet, hogy csak képzelődtem.

   –   Felismer valakit a képen?

   –   Nem – dörzsöltem az államat.

   –   Nézze meg alaposan, a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú lehet.

Alaposan megnéztem azokat a képeket, ahol a szőnyegen vergődtem, majd a fekete fickó hátulról lefogott, majd azt, amin egy törött bútoralkatrészt tartottam a kezemben.

   –   Ez itt – mutattam egy jelentéktelen kis alakra. – Ez mintha Max Kristiansen lenne. A Western Star új cégvezetője.

A nyomozó nem ilyesmire számított, de elismerően billegette a fejét.

   –   Igen, ő az. Honnan ismeri?

   –   Én is a Western Starnak dolgozom. Pár napja tudtam meg, hogy Mr. Kristiansen vette át a vezetést.

   –   Igazán? – kérdezte Smith nyomozó, és lejegyezte a füzetébe, amit mondtam.

Hátra dőltem a széken.

   –   Segíthetek még valamiben, nyomozó?

   –   Mást nem ismer fel? Ezt az alakot itt? És ezt?

   –   Nem. Bár hasonlít rám… nem hinném, hogy én vagyok.

   –   Nem hinné?

   –   Nem én vagyok.

A nyomozó kifejezéstelen tekintettel nézett.

   –   Max Kristiansen, a bár tulajdonosa feljelentést tett ön ellen garázdaság miatt. Ő nyújtotta be ezeket a bizonyítékokat.

   –   Max? – kérdeztem értetlenül. – Miért tenne ilyet? Ő a főnököm.

   –   Szóval tagadja a vádakat?

   –   Persze.

   –   Tagadja, hogy ön szerepelne a fotókon, és hogy károkat okozott a tulajdonosnak?

   –   Én nem csináltam semmit.

   –   Megengedi, hogy ujjlenyomatmintákat vegyünk öntől?

Kissé meghökkentem. A nyomozó kíváncsian várta, hogy megtörök.

   –   Tényleg ilyen fontos néhány törött asztalláb?

   –   A feljelentést ki kell vizsgálnunk – szabadkozott a nyomozó.

   –   Oké, megengedem – egyeztem bele, bár kissé megizzasztott, hogy ezt mondtam.

   –   Mindjárt visszajövök – mondta a nyomozó, és összeszedte a fotókat, visszatette a mappába, és az egészet a hóna alá csapva kiment az ajtón.

   Magamra maradtam a szürkére festett helyiségben."