Szokott még valaki olvasni? Ezen az oldalon található minden, amit írok, a világok, amik bennem élnek. Ingyenes. Csak olvass!
Ismét Andúnia világából hozok egy novellát. A Sárga falak A hívó novellasorozat után játszódik, de még A csillagtalan mágus c. regény előtt. A történet azt árulja el, hogyan romlott meg Razam és Thornar között a kapcsolat, ami a regényben már visszafordíthatatlanul jelen volt, de sosem volt megmagyarázva.
Most is szólnom kell: érzékeny, megrázó tartalom.
Kép: pxfuel.com
Elkészült A fagy c. regényem.
Szinte mindegyik szereplő valamilyen érzelmi problémával szenved, még a terapeuták is. Joyce-nak ellentmondásos az anyjával való kapcsolata, Alexet a múlt árnyai és az apja haragja kíséri, Chesternek pedig tökéletesnek látszó házassága törik szét az olvasók szeme előtt. Sérült, sebzett emberek próbálkoznak kiigazodni a világban, és nem lehet tudni, hogy ki fog segíteni kinek, és ki fog fájdalmat okozni kinek.
A történet egy álom alapján született, ami nem túl ritka, mivel gyakran álmodok, és gyakran inspirál. Álmomban kómából ébredtem, és közölték velem, hogy évek teltek el, és mindent újra kellett tanulnom. Borzasztó élmény volt, hogy nem tudtam beszélni, így kifejezni sem magam, és a következő sokk akkor jött, mikor megmondtam, ki vagyok, mert azt hitték, már rég meghaltam.
Muszáj megjegyeznem: felnőtt tartalom és a nyugalom megzavarására alkalmas érzelmek!
Ajánlott hallgatnivalók, hogy ráhangolódjunk:
30 Seconds to Mars: Remedy
Linkin Park: Heavy
Florence and the Machine: Sky Full of Songs
Mumford and Sons: Cold Arms
Rhianna: Stay
Adele: Lovesong
Javítva, bővítve, összefésülve íme, A hívó novellasorozat összes része időrendi sorrendben.
A sztori: Sekq faluját idegen katonák dúlják fel, egy hajszálon múlott, hogy ő is túlélte. Két választása maradt, vagy ősei földjén él tovább, és végignézi a pusztulásukat, vagy az idegen katonák országába, Andúniába vándorol, hogy ott kezdjen új életet. Mindkét választáson az élete múlhat.
Új év, új ötletek. Amiből rengeteg van. Még be sem fejeztem a regényemet (már nem sok van hátra), de meg kellett írnom ezt a novellát. A hívó történetekben időnként nagy időugrások vannak, ezért bele tudtam illeszteni ezt a történetet is.
A hívó barátai egy tizenhét éves fiú különös barátságát meséli el egy kováccsal és egy boszorkánnyal.
Még mindig A fagy c. írásomon dolgozom. Kissé elhúzódik, mert volt egy-két hoppáré, de lassan visszatérek rá, mert már nem sok van belőle. Mindig jó közeledni valaminek a vége felé, és aztán lezárni valami jó konklúzióval.
Ez a részlet még a történet közepéről való, és egy borzasztó per üti fel a fejét, ami Alexet is érinti. Mélyen.
"Hétfő reggel mereven kelt, mint egy fadarab. Semmi másra nem vágyott, mint a reggeli fél liter kávéjára, és egy csendes irodára, ahol egy szusszanásnyi idő alatt összeszedi magát, és nekihajthat a hétnek. Ezzel szemben Nicole rémült tekintete várta a recepciónál.
– Minden rendben? Ramatyul nézel ki – nézett végig rajta a nő.
– Ennyire? – kérdezett vissza Chester zavartan.
Több szó nem is esett a férfi kinézetéről, mert Chester észrevette a nő kezében az újságot. Nicole kihajtotta neki a főoldalt, és Chester felkiáltott.
– Mi van?!
Vastag szalagcím jelezte a véres valóságot: Holtan találták a Blake per koronatanúját. Chester csak futólag suhant végig a cikken, aztán az irodájába sietett, és bekapcsolta a tévét. A hír igaz volt, ugyan más gazdasági eseményekről is beszéltek, de a képernyő alján is ott futott a megdöbbentő esemény: a per koronatanúja halott.
Nicole utánament, és becsukta maguk mögött az ajtót, hogy csendben beszélhessenek.
– Reggel hallottam az autóban, aztán láttam az újságban – mondta kissé remegő hangon.
Chesternek kellett néhány perc, míg az állát dörzsölve összeszedte a gondolatait.
– Furcsa véletlen – morogta. – Mintha Blake keze lenne benne.
– A rendőrség azt nyilatkozta, nem találtak bizonyítékot idegenkezűségre. Különben Blake máris rács mögött lenne.
Chester bekapcsolta a számítógépét, és néhány perc múlva már a világháló híreit nézegették. A férfi csak még idegesebb lett tőle, nyögve vetette hátra magát a székében.
– Ejteni fogják a vádakat, igaz? – kérdezte ijedten Nicole.
A cikkek szerint a koronatanú egy régi alkalmazott volt, és vasárnap reggel az ágyában találtak rá, valószínűleg szívmegállása volt álmában. Hogy mit tudott, az egyelőre rejtély volt, de a vád által ígért fordulat elmaradni látszott.
– Ha ilyen tempóban fogynak a szemtanúk, nem csoda – ingatta a fejét csalódottan.
– És Alex? – kérdezte a nő, de hamar megbánta, mert saját maga is megijedt attól, ami eszébe jutott.
– Joyce-nak van egy vad ötlete – mondta a férfi. – Szombaton beszéltem vele, és… én is egyetértek vele.
– Csak nem?
– De igen. Felfedjük Alexet a rendőrség előtt. Tanúskodnia kell.
Nicole megpróbálta racionálisan átgondolni a felvetést, de győzött az anyai aggodalma.
– Ki akarod tenni őt ennek? Az élete is veszélybe kerülhet.
– Nem teszem ki ennek, ha ő nem egyezik bele. De be kell látnunk, hogy nincs más megoldás.
Nicole elfordult, és a legközelebbi fotelhez sétált. Le kellett ülnie.
– Nem fogja kibírni – mondta ki legmélyebb aggodalmát.
– Túl keveset gondolsz róla – felelt gyorsan Chester, és felállt az íróasztala mögül. – Elmondom neki, hogy halad a per, aztán majd meglátjuk, mit válaszol.
Nicole nem értett vele egyet, az arca ezt árulta el, de nem ellenkezett. Chester kinyitotta az ajtót, és kilépett a folyosóra. A betegek részlege felé indult volna, de váratlanul megtorpant. Joyce állt a folyosó másik végén, még táskával a vállán, autókulccsal a kezében, mivel most érkezett. Chester rögtön szembefordult a nővel. Valósággal feltöltődött attól, hogy Joyce velük volt. Az arcán azt látta, hogy remegett, mint a nyárfalevél, de erőt vett magán, és bejött. Csak elismerést érdemelt ez a nő.
– Láttad a híreket? – kérdezte Joyce félve.
– Igen – mondta Chester, és közelebb ment a nőhöz.
– Hogy fogod elmondani neki?
Chester halványan elmosolyodott.
– Segítesz?
Joyce nagy levegőt vett, és kihúzta magát. Csak ekkor vette észre, hogy eddig milyen görnyedten és erőtlenül állt.
– Alex az egyetlen paciensem jelenleg. Mi másért vagyok itt, szerinted?
A kávé életmentőnek bizonyult, Joyce és Chester is magához tért tőle.Egy csendes sarokban ültek a könyvespolc mellett. Senki nem zavarta őket, a reggel még csendes volt. Csak a recepciós lány látott rájuk, de ő sem hallhatta, miről beszélgettek, ideális hely volt ahhoz, hogy Joyce beszámoljon a hétvégi találkozásáról a szüleivel.
– Ezért nem hívtalak át – mondta végül. – Eléggé magam alatt voltam.
– Teljesen megértem – felelte Chester. – Az én hétvégém sem volt jobb, sajnos.
Joyce megpróbált olvasni a férfi arckifejezéséből, de Chester szokás szerint egy kölykös mosollyal leplezte belső világát. Joyce szeretett volna többet megtudni ennek a fickónak a magánéletéről, és máris bűntudata támadt, amiért hétvégén nem találkoztak. Van még idő, emlékeztette magát, minek siettetni nehezen kimondható dolgokat?
Bólintott, mintha Chester kimondatlan tartózkodására válaszolt volna, és két kézzel ölelgette a kávésbögrét.
– Apám úgy néz ki, ártatlan. Legalábbis azt próbálja elhitetni velem, hogy az én oldalamon áll. De attól még mindig egy politikus, azt mondja, amit hallani szeretnék.
– Nem lehet könnyű neked most – csóválta a fejét Chester.
– Ha felmentik Blake-et, az azt jelenti, hogy anyám nyer – váltott komolyabb témára Joyce. – Nem engedhetem, hogy ő nyerjen és az ő ódivatú, nyárspolgári elvei. Blake egy vírus, nem szabadulhat rá megint a világra!
– Egyetértek – mondta Chester a bögréjébe bámulva. – Elárulnám a szakmámat, ha nem tennék semmit ellene.
Elnémultak, és egy ideig csendben ültek egymással szemben. Aztán Chester felemelte a tekintetét, és addig nézte Joyce arcát, míg a nő is felnézett rá. Egymás szeméből próbálták kiolvasni a gondolataikat, de nem voltak biztosak benne, hogy valóban azt találták, amire gondoltak, hogy találtak. Joyce úgy látta, hogy a férfi csillogó szemmel vágyott rá, és Chester azt látta, hogy a nő hevesen dobogó szívvel epekedett utána. A hely most nem volt alkalmas arra, hogy ezt megtárgyalhassák.
– Nézzük meg a hírműsort! – javasolta Chester, és felálltak.
A férfi nem sietett előre, megvárta, míg Joyce felzárkózott mellé. Vállt vállnak vetve mentek végig a folyosón, mint két párbajhős egy westernfilmben. A párbaj, ami előttük állt mindkettőjüket igényelte, ezért ez szorosan összekötötte őket. Chester irodája előtt Nicole és Cindy is csatlakozott hozzájuk, és félkörben állva mindannyian a tévé képernyőjére meredtek.
A műsorvezetők is izgatottan várták a fejleményeket, mivel a bíróság mai ülése szokatlanul rövidnek bizonyult. A délelőtti napsütésben álló riporter izgatottan beszélni kezdett.
– A koronatanú váratlan halála sokkolta nemcsak a védelmet, de a bírót is. McKenzie bíró úgy tervezte, hogy a mai nap folyamán meghallgatjuk a vád és a védelem beszédeit, de a vád még egy nap haladékot kapott. Hihetetlen feszültségnek voltunk a szemtanúi a teremben, és ennek még nincs vége, az ügyész egy perccel előbb kijelentette, még mindig van remény, hogy megkíséreljük a lehetetlent, és perdöntő bizonyítékkal álljunk elő.
A stúdió még tovább faggatta a riportert, de Chester levette a hangerőt. A jelenlévők egymásra néztek.
– Csupán egy nap – sziszegte Chester a fogai közt elégedetlenül.
– Alexnek nem lesz több esélye – erősítette meg Cindy is a többség véleményét.
Nicole nem mondott semmit, de úgy nézett Chesterre, hogy a tekintete elárulta a nézetét a helyzetről. Alex nem bírná ki a nyilvános szereplést.
Joyce-ra néztek. Nyomasztó volt a sok tekintet, ezért Joyce a karórájára pillantott. Már majdnem tizenegy óra volt.
– Késésben vagyok – mondta színtelen hangon, majd elfordult, és magukra hagyta a társaságot."
